Információ

Laura kislány kardigán csipkemintával

Laura kislány kardigán csipkemintával

Ezt a kislány kardigánt még a "csőruha" előtt kötöttem, a Himalaya fonalcsalád Perlina fonalának egy szép, ibolya színű árnyalatából. Nagyon finom, könnyed lett a kész kardigán - tavaszi/nyári hűvös délutánokra való viselet.

Az ujjában és a csipkeminta bevezetésében egy nagyon mutatós - és nagyon egyszerű - öltéssorozattal lehet létrehozni a "vízszintesen" futó szálakat.

A színe sorban egy szemet fordítottan lekötünk, majd 2 szemet (egyesével) átemelünk - fordítottként - úgy, hogy a szál a munka előtt haladjon. A fonáka sorban az átemelt szemeket fordítottként kötjük, a színe sorban kötött fordított szemet pedig simának. Ismételhetjük a kiválasztott helyen egyszer, vagy akár egymás fölött többször is - mindenképpen szép eredményt kapunk vele. (És ahogy ebben a kardigánban is, kombinálhatjuk akár csipkemintával is).

A kardigán mintája 5 különböző kislány méretezésben az alábbi linken ingyenesen letölthető: 

http://www.gombolyagmagazin.hu/ingyenes-mintak/item/18-laura-kardigan-kislanyoknak.html

Addig is, amíg elkészül és megjelenik a Gombolyag magazin következő száma (amelyben a tervek szerint ismét jelennek majd meg munkáim) a szerkesztőség úgy gondolta, jól jön egy kis kötni való minta:)

Remélem, sok szép színben elkészül majd ez a kislány kardigánom is, amit Laura néven találtok meg, a 3-6 hónapos méretben kötött mintadarab pedig már megvásárolható áruházunkban!

Mindenkinek jó kézimunkázást!

 

Hozzászólás írása

* Név:
* E-mail: (Nem jelenik meg)
   Weboldal: (Az oldal címe http://)
* Hozzászólás:
Írd be a kódot