Információ

3 gombolyagnyi projektek Alize Funny-ból 3/2.

3 gombolyagnyi projektek Alize Funny-ból 3/2.

Folytattam a munkát az Alize Funny fonalakkal, most egy "kékes" árnyalatúval dolgoztam. Szintén 3 gombolyagnyi mennyiség állt rendelkezésemre..
A fonal színezését, a kötés során kialakuló csíkjait és abban a pöttyeit már ismertem, így adódott, hogy (ha korábban hullámoztunk, akkor most) cikk-cakkozzunk.

De hogyan és miben legyenek azok a cikkek és cakkok? Addig tanakodtam, amíg egy bővülő, cakkos aljú kardigán és egy elől gombos, szintén bővülő, cakkos aljú szoknya körvonalai rajzolódtak ki lelki szemeim előtt:)

A cikk-cakk minta előállítása nagyon egyszerű: mindig a kijelölt helyeken fogyasztunk, majd a kijelölt helyeken szaporítunk (tehát egyszer összehúzzuk a darabot, egyszer pedig szélesítjük - így alkotva meg a mintát, miközben a szemszámunk változatlan marad). Azt is egyszerű kivitelezni, hogy alul bővülő legyen - lentről felfelé kötöttem a darabokat, bizonyos időközönként csökkentettem az egy mintaegységre jutó szemek számát, ám továbbra is az eddigi (kijelölt) helyeken fogyasztottam és szaporítottam.

Mondhatom, ismét csak remek találkozás volt: nagyon hamar elkészültek a darabok, ez a fonal ilyen "haladós" fonal (6-os tűvel) és a legnagyobb mérethez (4-5 év) épp elég volt a 3 gombolyag.

Eleinte talán voltak kételyeim, hogy ez az úgynevezett "buklé" fonal - az érdekes színeivel és annak mintázatával - vajon alkalmas-e egyáltalán gyermek ruhák készítéséhez.. Nos, a válaszom egyértelműen igen! (Természetesen nem a legkisebbekre gondolok, de 2-3 éves kortól nagyon kellemes/ötletes tavaszi/őszi átmeneti darabokat készíthetünk ebből a fonalból. Annyi kiegészítést tennék hozzá, hogy a fonal textúrája miatt inkább lányoknak..)

A termék mintadarabja megvásárolható, "Kösd magad!" csomag (3 méretben és 3 választható színben) és mintaleírás (3 méretben) áll vásárlóink rendelkezésére.

És már elkészültek a tervek a harmadik darabhoz, hamarosan jövök és mutatom. Addig is mindenkinek jó munkát!

Hozzászólás írása

* Név:
* E-mail: (Nem jelenik meg)
   Weboldal: (Az oldal címe http://)
* Hozzászólás: